Plakátok. Az első kettő ugyanannak a gyártónak a termékeit reklámozza: a híres Stühmer csokoládégyár Tibi csokiját és a Frutti karamellát.
A Stühmer gyárat egy Németországból idetelepült cukrász, Stühmer Frigyes alapította 1868-ban, akinek leszármazottai a XX. század közepéig működtették az egyre bővülő üzemet, termékeikkel pedig elárasztották a magyar és külföldi piacot. Az államosítást követően - beolvasztva a Magyar Édesipari Vállalatba - Budapesti Csokoládégyár lett belőle.
Látom, ma ismét vannak Stühmer édességboltok, de gyanítom, ez már csak PR-fogás a patinás név felhasználásával és semmi köze Stühmer Frigyes utódaihoz.

A harmadik viszont nem árucikket reklámoz, hanem a tisztaságot - gyerekeknek szóló ismeretterjesztő plakát a 60-as évekből rosszcsont (ám jólfésült) gyerek képével, állatrajzokkal (az erdőben törölközőkkel és lavórral!) és főleg versikével:

Omnibusz a mai Deák téren (ott az evangélikus templom mellett, két fehér ló húzza):

És ugyancsak omnibuszok, ugyancsak a Deák téren, csak egy kicsit arrébb. Itt már jobban látszik a Wodianer-ház a kép jobb oldalán - nagyjából a volt autóbuszpályaudvar és a "gödör" helyén - melyet háborús sérülései miatt '45-ben lebontottak.

Ha pedig elindítod a lejátszót, akkor meghallgathatsz egy ideillő régi-régi dalt. Ugye nem is lehet kétséges, melyik az?

A kintorna szófejtésért jutalmat ígértem - a jutalom pedig Kapitány Gabit illeti. A kép kiválasztása nehéz is volt, meg könnyű is. Nehéz azért, mert ilyenkor mindig kétséges, hogy az illetőnek kedvére való lesz-e a kép. De ugyanakkor könnyű is, mert, elárulhatom, Gabival sok-sok éve ismerjük egymást, mivel nyolc éven át ugyanabba az iskolába jártunk, ugyanazon az évfolyamon, én az A osztályba, ő pedig a B-be (és mi valóban ismertük is egymást, nem úgy, ahogy némely felbukkanó iwiw-ismerős akarja elhitetni velem). Tehát amit mutatok, arról neki is nagyon hasonló élményei lehetnek, mint nekem.

Ez a ház itt a rákosligeti volt községháza épülete. Persze olyan rég volt községháza, amikor mi még nem is éltünk, látszik a szép szecessziós minta, a remek erkélyek - elég szomorú, hogy mi ilyen állapotában már nem láthattuk. Rákosliget 1907-ben lett önálló település, a községháza is ezidőtájt épült, később szállodát működtettek benne, majd pedig mozit - látod, ott a tábla is: Polgári Mozgó.
Az a mozi viszont, amelyre mi emlékszünk, nem ez a "mozgó", hanem a Maros mozi (nevét a korábbi szálloda után örökölte). A Maros mozi amolyan igazi lejtős nézőterű, recsegős padlójú, csattogós le-felcsapható ülésekkel teli hely volt, ahová élmény volt beülni. A mi iskolás korunkban - lehet kuncogni, újszülöttek - ha meg akartunk nézni egy filmet, akár ha a szüleinkkel is, be kellett írni az ellenőrzőbe és mintegy engedélyeztetni kellett az osztályfőnökkel: elé tettük, megnézte és persze legtöbbször aláírta (ha nem az esti előadásra akartunk menni és persze a film sem korhatáros volt).
Valamikor a hetvenes évektől kezdve aztán már lakások is voltak a házban, meg odaköltöztették a gyerekfogászatot, majd a körzeti orvosi rendelőt is. Akkoriban a házon már nyoma sem volt a szecessziós stílusjegyeknek. De a mozi még mindig megvolt, boldogult tanár koromban oda vittük időnként az iskolásokat is, főleg az indiános NDK-filmekre, óh, Gojko Mitić, ugyebár ...

A Maros mozi a nyolcvanas évek végén bezárt. Sorsáról évek óta viták dúlnak a helyi kultúréletben és önkormányzatban. Ötletben nincs hiány, akartak benne könyvtárat berendezni, a szomszédos művelődési ház részlegeként működtetni, de minden terv megfeneklett. A felvetésre, nevezetesen, hogy ugyan legyen már végre legalább itt, ezen a helyen egyetlen mozi ebben a hatalmas kerületben (ugyanis egy sincs!), az illetékesek azzal legyintenek, hogy a teszkó mögött úgyis épül a kultúrcentrum, abban pedig a multiplex. Micsoda idők! Egy lapon említeni a multiplexet a Maros mozival, botrány!
Mindenesetre a néhai Maros mozi épülete mostanság ilyen szomorú látványt nyújt:

A zenének, amely itt pörög majd, semmi köze a Maros mozihoz. A mi tizenéves korunkhoz annál inkább. Nyolcadikosok voltunk, amikor Chubby Checker ezt recsegte, új volt a tánc, a twist, angolul pedig egy szót sem tudtunk. De azért vele ordítottuk és vak vezet világtalant alapon egymást tanítottuk tvisztelni. Szép volt, jó volt, régen volt.

Miért ne lehetne néha zenét is hallgatni itt, igazam van? Például Bilicsi Tivadar előadásában a Nem wurlitzer a verkli című örökbecsű számot, amely ugyan nem a 20. század elején keletkezett, hanem jóval később, akkor, amikor már létezett a wurlitzer (szövegét Darvas Szilárd írta). De a hangulat! A hangulat, az minden kétséget kizáróan lehetne századeleji is.

Megjegyzés: a kintornának semmi köze a kín-hoz! De ha valaki kideríti, hogy maga a szó pontosan miből, honnan ered, az előtt megemelem a kalapom és kap egy jutalomzenét. Én magam eddig csak addig jutottam, hogy talán az a kin- ott az elején a görögből származhat és mozgást jelent (vö.: kinesztézia, kineziológia, stb.) - de aztán tovább semmi, mindig elakadok.

(A különféle zeneszerkezetek történetéről pedig itt lehet összefoglaló cikket olvasni.)

Ilyen volt az ezerkilencszázas években az a kereszteződés, melyet ma csak úgy hívunk: "az Astoriánál". Ott messze az egyik Klotild-palota látszik, mögötte meg a belvárosi templom szentély-részének tetőzete, itt előttünk pedig csak úgy lazán jönnek-mennek a népek keresztül-kasul, ahogy épp eszükbe jut.
Ez a kiolvashatatlan nevű ember pedig bizonyos Gitának ír:

"Kedves Gita! Egyedül vagyok otthon, készülök holnapra. Ottó bácsi később értem jön és a Lipótmezőre rádlizunk. Kézcsókok ..." - a dátum pedig: 1905. VII. 6.

Majdnem napra pontosan 102 évvel ezelőtt! Rejtélyek sorozata: vajon mi lehetett másnap, amire készülnie kellett és vajon miért mentek Ottó bácsival a Lipótmezőre? De főleg: mit ért azon, hogy "rádlizunk"? Rádlinak egy időben a biciklit nevezték, de voltak, akik mindent ezzel a szóval illettek, aminek kereke volt. Lehet, hogy Ottó bácsi és ez az L. felpattantak egy-egy biciklire és ily sportos módon kikarikáztak a Lipótmezőre? Vagy valamilyen kocsifélét fogadtak és azzal hajtattak oda?
Mindenesetre az a Gita biztosan jobban értette e sorokat, mint mi, elfajzott késői olvasók. A kézcsókok motívumról nem is beszélve.