Ez is egy kávéház (Múzeum kávéház a Múzeum körúton) és ez is egy képeslap. Valakik Pesten voltak éppen, talán az egész család, papa, mama, gyerek, vagy csak a papa a fiával, ráadásul valamiféle orvosi vizsgálat okán - erre utal az a töredékmondat (és benne a minutiosus vizsgálatok), mellyel a lap képes felére volt kénytelen áttérni az írója és ha már ott volt, hát körbeírta a képet:
"Most itt pihenünk és igen jól esik mindkettőnknek az aludt(t)ej. Jenőke különben jól találja magát, s nem győz betelni a sok látni valóval. Hogy vagytok? Irjatok! D-ék száma 30. Csókol Zoltán"
Majd pedig odatolta a gyerek elé a lapot (de előbb még sorvezetőt is rajzolt neki!), aki iskolás betűkkel ráskribálta:
"Kezeit csókolja Jenőke."

Hát nem aranyos?

Pest-Buda régen a kávéházak városa volt. Ez itt például az Új Idők kávéház a Váci körút és Nagymező utca sarkán (mai Bajcsy-Zsilinszky - Nagymező sarok, Helikon könyvesbolt).
Vajon milyen lehetett az az "uj rendszerű reggeli", melyet a képeslap felirata hirdet? Mert az "esténkint elsőrangú czigányzene", meg a "színházi vacsora" világos, de új rendszerű reggeli?
Már sose tudjuk meg, ki és mit írt a képeslap hátára, de vajon milyen kellemes élményekre gondolt ez a múltba vesző ismeretlen, amikor a kinyitott ponyvaellenzőre körmölte, hogy "de sokszor voltunk itten"?

Elsőnek az egyik kedvencem:

Ez a két Klotild-palota (egy Habsburg hercegnőről elnevezve), mögöttük az épülő régi Erzsébet-híd (melyet 1903-ban avattak fel, a kép tehát ennél korábban készülhetett, 1900 körül).
Azt szeretem nagyon ezen a képen, hogy a siető vagy épp csak tébláboló emberek közt van néhány, aki megáll és bámulja a fotográfust. A fotográfus egyébként Klösz György volt, aki, mivel az akkoriban alkalmazott technikához helyben, a kép készítésekor azonnal szüksége volt sötétkamrára, azt találta ki, hogy szekéren rendezi be ezt a sötétkamrát és így esetenként a szekérről is fényképezett. Több képe is van, ahol látszik, amint az utcai járókelők felfelé nézve figyelik őt.
Ha a képet kinagyítod, láthatod, amint itt lent baloldalt a három szembenéző férfi közül a középső még a kezét is felmeli szeme elé ellenző gyanánt, hogy jobban lásson, tőlük jobbra az a fehér kendős asszonyság ugyanígy tesz, mögöttük pedig a többiek csak állnak és bámulnak.
Sokan viszont csak sietnek tovább. Az a nő ott balra szinte férfi méretűt lépve rohan, jobb oldalon az a hölgy (talán nevelőnő) három kisgyerekkel vonul, mellettük a befűzött derekú világos ruhás errefelé tart éppen, néhány nő napernyőt tartva sétál. Nyár van, meleg van, délidő van, az emberek árnyéka rövid, a tér még igazi tér, nem szabdalja aluljáró, autóút, buszmegálló, a mai Párizsi udvar háza helyén egészen más épület áll - de a pillanat, az a századeleji pillanat, melyben a kalapos férfiak és kendős cselédek olyan kíváncsian szemlélték a fotográfust, az a pillanat örök.