Apró-történelem 1.

Szeretem az apróhirdetéseket, nagyon, legfőképpen a régieket, persze azért, mert sorsokat rejtenek és ezek a sorsok alkották az egykor volt időt.
Jelentkezett-e az a bizonyos lakótársnő ebbe a lakásba (vagy szobába?), vajon valóban tisztességesnek bizonyult-e és vajon tényleg csak aludni járt haza? Merthogy amint látjuk, ez kívánalom volt a hirdető részéről. A másik hirdető a Népszava hasábjain pedig már egyenesen csak elvbaráttal akar üzletet kötni, ekkor 1908-at írnak és az elvtárs értelme egy hangyányit más még, mint ami nekünk beugrik róla. Fő, hogy az ágy tiszta - de hogy a szobában a két kiadandó ágyon kívül még egyéb ágyak is leledzettek, az szinte biztos, ellenkező esetben ugyanis szobáról szólna a hirdetés.

De nem mindenki kényszerült ágyrajárónak lenni, a kicsit pénzesebbek lakhattak komfortos panzióban is, ráadásul nem is rossz helyen, a Falk Miksa utcában (később Néphadsereg, ma újra Falk Miksa). Amennyire emlékszem - na nem 1912-ből, hanem az elmúlt tizenvalahány évből - szép házak azok abban az utcában. Ha jobban belegondolok, én is ellaktam volna ott a harmadik emeleten, úgyis sokáig az volt a vágyam, hogy ha egyszer lottóötöst nyernék, azonnal szállodába költöznék pár évre. A villamosközlekedés minden irányban viszont elég vicces, ámbár ... ha a Duna-parton járó villamos akkoriban is eljött a Margit-hídig, akkor tényleg volt legalább három irányban tuja, azaz a mai kettes, a körúti pedig oda-vissza, ez akárhogy számolom, összesen három.
És persze egy úr kaphatott hatalmas úrilakást, nyolc szobával erre, két szobával arra, ha akart, öt bejáraton közlekedhetett egyszerre, használhatta lakásnak vagy irodának, mindezt potom hatszáz koronáért. Igazi békeidő 1911-ben.

Aztán átrohant Európán és a világon az első nagy háború, eltartott négy évig, majd pedig 1919-ben már ilyen lakáshirdetések jelentek meg, aki tudott, élelem- és fűtőanyag-járandóságot ajánlott fel fizetségül vagy pótlásképpen a lakbér mellé ...

... ő pedig már felajánlani sem volt képes semmit, csupán a nyomorúságát tudta közhírré tenni, mindent, ami hátrány: egy nő egyedül, négy gyerekkel. Egy asszony, aki egy pici fülkével is megelégedne, az ember nem is érti, hogyan képzelte, hogy fognak ott elférni öten? És persze rögtön bevillan a gondolat, vajon mi lett vele és a gyerekeivel akkor, ott, 1919-ben? Akadt-e egy zug, ahol meghúzhatták magukat? És vajon milyen áron lett az a zug, mennyi pénzért és mennyi megaláztatásért?

De ugyanabban az évben már ilyen nagy értékű ingatlanokra is volt igény, nyaraló kellett, kastély és birtok kellett, egyszóval (majdnem az írtam, visszavonhatatlanul, pedig dehogy) béke volt.

Aztán meglódultak az ingatlanközvetítők is, adtak-vettek, lám ott van: "ingatlanok eladása elfogadtatik". És ez a jólépült sarokház is, reméljük, elkelt, bár a hirdetője úgy látszik, nem akart közvetítőt, ezt jelzi a "direkt vevő" kifejezés - ma ezt úgy szokták beleírni, hogy közvetítővel nem tárgyalok, vagy közvetítők kíméljenek.

Ő pedig vajon mi okból keresett jó levegőt Zugligetben? Valaki a családban, vagy maga a hirdető megbetegedett és az orvos levegőváltozást javasolt, de teljes helyváltoztatást nem tudtak vállalni? Számoltak, osztottak, szoroztak és arra jutottak, hogy egy bérelt szobát még valahogy kibír a családi kassza. Gondolták, reggel kivillamosoznak Zugligetbe, a beteg teleszívja a tüdejét friss levegővel, aztán este visszadöcögnek a városba. Jeligét kellett választaniuk, töprengtek, mi legyen az, végül a száraz ténynél maradtak, mert hát mit is akarnak azzal a bérleménnyel? Használni a zugligeti jó levegőt, így lett a jelige levegőhasználatra.

Folyt. köv.