kedd, augusztus 28, 2007

1875-ben ilyen volt a Gizella tér: jobbra Kugler Henrik cukrászdájának oldalában ott áll a jegeskocsi, amott szemben pedig a két évvel azelőtt felépült Haas-palota magasodik. A Haas-palota, amelyre már csak az öregebbek emlékeznek és ők sem őrizhetnek róla valami szép látványt, mivel a gyönyörű ház a háborúban kiégett és ilyen állapotában éktelenkedett a téren egészen 1959-ig, amikor újjáépítés helyett lebontották. Hogy mi lett a helyén a hetvenes évek elejére, arra már sokan emlékszünk: a pesti köznyelv csak elizélt palotának hívta azt a beton-üvegkockát.

A másik kép is ezt a teret mutatja az 1960-as évekbeli állapotában, más szögből. A teret 1926 óta Vörösmarty térnek hívják, a Kugler az idők folyamán volt már Gerbeaud is, de akkoriban éppen Vörösmarty cukrászda. A felvétel idején a téren még zajlott a városi közlekedés, a kis földalatti lejárója mellett például ott áll a 9-es busz, melynek, ha jól emlékszem, ez volt a végállomása, de kanyarodtak ott egyéb autóbuszok is.


5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na, ha ebből is húzós feladvány lett volna. A második kép a soksávos úttal különösen meglepő számomra.

Ági írta...

Hát igen, ti már csak sétálós térnek ismeritek, de gyerekkoromban mi sokszor jöttünk be idáig a 9-es busszal (mivelhogy az Kőbányáról indult és mi még Kőbányán is túl laktunk). :)

Vackor írta...

Ezt én se ismertem volna föl. Semmi tér hangulata nincs, épp ezért érdekes.

Unknown írta...

Kedves Bikfic!

Az első kép eredete érdekelne. Nagyon örülnék, ha megtudhatnám a forrását, mert fel szeretném használni egy anyagban, de ezt legálisan tenném, ha lehet.

üdv
Veron

Névtelen írta...

A Haas palotát mindenképpen visszaépítem