Ez a Divat. Emlékszik még valaki erre a lapra? Mert én nagyon is emlékszem minden címlapjára a hatvanas évekből, úgyhogy amikor nemrégiben egy könyvesboltban elémugrott egy akciós naptár, melynek lapjai csupa-csupa régi ismerős ezadivat-címlapokból álltak, egy percig sem volt kérdés, vegyem, vagy ne vegyem.

Ez a divatlap otthon már tizenegy-tizenkét éves korom óta alapműnek számított, minden hónapban megvettük és sok évig őrizgettem a példányokat egymásra tornyozva, később összekötve, végül pedig keményfedelű tékákba gyűjtve. Azt hiszem, csak az első költözés idején váltam meg tőlük.
Ugyanis ha tizenéves koromban megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy divattervező. És komolyan is gondoltam. Annyira komolyan, hogy a gimi harmadik osztályában, amikor már illett valami konkrét továbbtanulási tervvel bírnunk, elkezdtem tájékozódni ez ügyben. Akkoriban Nádor Vera, nagy tekintélyű divattervező volt az MDI (Magyar Divat Intézet) vezetője, kikerestem a postacímet és levelet írtam egyenesen neki. A borítékba betettem néhány addigi ruhatervem rajzát - volt miből válogatnom, gyakorlatilag folyton ruhákat terveztem, magamnak és mindenkinek, aki szembejött - a levélben pedig szépen udvariasan tanácsot kértem tőle, ugyan mondaná meg, érdemes-e nekem erre haladnom és mi az útja-módja a divattervezővé válásnak. Csodák csodája, Nádor Vera válaszolt is, leírta, hogy mit kell elvégezni a divattervezőséghez és biztosított róla, hogy érdemes gondolkodnom rajta, de persze nagyon sokat kell tanulni, anatómiát, rajztechnikát, ez hozzátartozik az álom eléréséhez.
Már nem emlékszem, miért is adtam föl végül, talán beláttam, hogy abba a zárt körbe (mert már akkor is az volt, csak kicsiben) nem valószínű, hogy be tudnék kerülni, valószínűleg a szüleim is hozzátettek néhány érvet az ügyhöz, mindenesetre mire elérkezett az érettségi éve, már nem az Iparművészeti Főiskola lett a megcélzott intézmény. Azt tudom, hogy fájt kicsit még évek múlva is, maradt a varrni tanulás, azt viszont érettségi után azonnal, aztán a varrás sok-sok évig, míg meg nem untam - de az Ez a Divat, azok a régi címlapok ma is megdobogtatják a szívemet.

Az egyik legszebb manöken Patz Dóri volt, íme ő az 1964-es karácsonyi szám címlapján:

Aztán ezek a ruhaleírások, - már én sem értem, és nem is tudom, értettem-e valaha, mi az az ombrírozás:
"Sárga ombrírozott tüll nagyestélyi ruha, a Ruhaipari Tervező Vállalatnak a Moszkvai Vásárra készült modellje. Tervezte: Nádor Vera" - és itt van az ombrírozott csoda:

Vagy tessék nézni ezt 1960 márciusából:
"Sötétzöld-világoszöld pied de poule dublé-szövet komplé, a Ruhaipari Tervező Vállalatnak a Lipcsei Tavaszi Vásáron nagy sikert aratott modellje. Tervezte: Vörös Irén" - franciául tudók előnyben, de ezt mi is értettük, mert néha magyarul úgy írták, tyúkláb mintás, nagy divat volt ez a minta akkoriban.

Itt pedig már tényleg magyarul:
"Fekete-fehér tyúkláb mintás tweedből készült, raglán szabású, enyhén sveifolt kiskosztüm, egyenes vonalú szoknyával, amelyet bevágott zsebek díszítenek. Az Okisz tavaszi modellje. Tervezte: Légrády Netty"

A boleró nagyon divatos volt, ruha fölé hordták és így a két ruhadarab már komplénak neveztetett, például ez:
"Fekete vászonruha a szoknyáján türkizkék rátét-kockázással és türkizkék boleróval..."

És végül egy olyan címlap, amit nem ismertem, mert 1956-ban még nem foglalkoztam a divattal, legfeljebb babaruha-szinten.
Érdemes megfigyelni a lap árát, 3 forint, ezt emelték a későbbiekben egész horribilis 4 forintra. :)