szombat, szeptember 01, 2007

Ráadás a vasútállomásokhoz (saját bakelitlemezemről való, ezért kicsit serceg, kicsit pattog, de a miénk - a Címzett ismeretlen című 1935-ös filmben Ágai Irén, Kabos Gyula és Ernest Hausermann énekel):



5 megjegyzés:

Borka írta...

Egyszer majd elmeséled, hogy hogyan lehet a gépbe bevinni és rögzíteni más eszközről a hangot? Ezt még nem próbáltam.

Ági írta...

Külön program kell hozzá, például Blaze Media Pro, én azzal vittem be a bakelitlemezeket. És persze kell egy kábel, amivel összekötöd a lemezjátszót és a gépet, hogy milyen a kábel, az attól függ, milyen a lemezjátszón a kimenet.
Nekem a hang szerkesztgetéséhez már nem volt türelmem, de ha valakinek van kedve az aprólékos pepecseléshez, akkor ugyanezzel a programmal ki is lehet tisztogatni a sercegéseket.

Borka írta...

Köszönöm! :)) Nagyon!!!

Névtelen írta...

Jaj, már meg akartam írni, de azután mindig elfelejtettem: A Déli pályaudvar esetében volt a két itteni kép közötti időben egy harmadik állapot is, mielőtt még megépült az aluljáró és a metró. Emlékszem, hogy akkor a lépcső a másik oldalon volt. A 60-as években volt ez. Általában nem nagyon emlékeznek már rá az emberek. Én még látom magam előtt. Te emlékszel rá?

Ági írta...

Nem, én sem emlékszem erre az állapotára. Az az igazság, hogy gyerekkoromból nekem jobban megmaradt emlékeimben a kelenföldi pályaudvar, mert általában ott szálltunk le a vonatról, amikor a Balatonról hazajöttünk.